Az irodalom itt van köztünk a hétköznapjainkban, az életünkben. Nem a polcon poros könyvekben csücsül. Irodalomterápiás csoportvezetőként előfordul, hogy a kifejezés kapcsán ellenérzéssel találkozunk, hogy ez biztos olyan lesz, mint a régi – adott esetben nem szeretem- magyar órák, ahol régmúlt költök gondolatait kell kitalálni és önéletrajzi adatait bemagolni.
Pedig az irodalom egy önkifejezési eszköz, aminek terápiás hatása is lehet. Meg kell, hogy nyugtassalak, írók költők szerencsére ma is köztünk élnek! Hús vér emberek, akikkel hasonló dolgok történnek, mint velünk, okostelefonjuk van és fent vannak a közösségi oldalakon.
Pár napja voltam egy remek irodalmi esten. Gondolom, ez kicsit kékharisnyásnak tűnik, de nem az volt. Inkább tornacipős, koncertes hangulat volt. Beck Zoli a 30Y énekes-dalszerzője és Grecsó Krisztián író estjén jártunk. A magyar alternatív zenei számok nagyon jól összecsengtek Grecsó novelláival. A két műfaj, a kétféle megfogalmazás erősítette egymást. A két jó barát azt is tisztázta, hogy az író nem dalszerző, a dalszerző pedig nem költő. A dalszöveg a zenével lesz teljes.
Erre jó példa ez a stílusgyakorlat, amiben Beck Zoli dalt írt Grecsó Krisztián verséből:
Irodalomterápiás foglalkozásaink során mi is sokszor választunk kortárs műveket és előszeretettel kombináljuk kortárs könnyűzenével. Erre tanítványaink is ráéreztek. Ez a zenés est csak még jobban megerősített abban, hogy milyen jól tud szólni a két műfaj együtt. Nem csak egymástól függetlenül léteznek, hanem együtt is, egymást kiegészítve.
Egy a témához illő zenei szám jól előkészít egy komolyabb témát, ráhangol a zeneiségével és a gondolatvilágával, megágyazva ezzel az utána következő novellának vagy versnek. Az irodalomterápia lényege, hogy a tudatosan választott szépirodalmi mű kiben, milyen érzéseket kelt. Ezek saját életünkben visszhangzanak, rácsodálkozhatunk és megoldásokat találhatunk, stb.
Ez a kortárs zenés irodalmi est is egy remek példa a művészeti ágak szinergikus, egymás erősítő hatására.
A mai irodalmi művek rólunk, XXI. századi emberekről mesélnek, a mi nyelvünkön: a kamaszkori rockbanda alapításokról, panelben lakásról, munkáról és családról, egyetemes érzésekről. Témájuk sokszor nagyon hétköznapi dolgok, de lényeg, hogy az irodalom még a lépcsőfordulóban folytatott rövid beszélgetést is érzékletesen tudja megjeleníteni és művészi szintre emelni.
S hogy nem csupán rólunk, hanem nekünk szól, hanem értünk íródik.
Sebestyén Lilla pszichológus, irodalomterápiás csoportvezető
